A font csomag a fenti képre kattintva letölthető.

Szamizdat font. Lehet, hogy egyszer még szükséged lesz rá. Vagy az írógépre.
Ez bizony nagyon régi projekt. A terv már a kilencvenes évek elején felmerült, a szkennelt állományok 2001-esek. Néha elővettem, aztán hamar eltettem megint. Most nem hagytam magam, a kísérlet az volt, hogy lehet-e néhány nap alatt jól előkészített munkaanyagból három fontot gyártani. Lehet. Persze nem mestermunka. Sőt. A szerkesztőpontok lényegében úgy maradtak, ahogy a vektorizálás (trace) során odakerültek. Kis utómunka Illustratorban (festékszórás, szerkesztőpont-optimalizálás stb.) és kész. Egyszerűen reménytelen ennyi görbepontot helyesen szerkeszteni, úgyhogy a rendszerre hagytam, hogy megoldja a problémát. Egalizálás nincs (na jó, az m-négyzeten belül kis kiegyenlítés), mono-fontoknál ennek nincs is értelme. Tehát a két legidőigényesebb fázis kimaradt.
A karakterkészlet (ami a másik hasábban látható) erősen korlátozott, nem is csoda, hiszen ez egy írógépbetű-utánzat (ha valaki szeretné egyszer kipróbálni, mármint a fotón látható írógépet, csak szóljon, megbeszélhetjük). Például a kurrens "o" a nulla és a kurrens "l" az 1-es. Nyilván mindenki emlékszik erre, aki régi írógépen billentyűzött valaha. A 3 változat a szalagok típusának megfelelő. A karbonszalag csak egyszer volt használatos, viszont szép, éles körvonalat adott. Az új textilszalag sem mutatott csúnya képet (viszont szórta a friss festéket), és ez többször is (sokszor) használható volt. Újra lehetett festékezni, kábé olyan eredménnyel, mint amit mai tonerek vagy festékpatronok újratöltése nyomán kapsz.
Ha tetszik, töltsd le és használd kedvedre (akár web-fontként is, szerencsés esetben most is azt látod). A szerzői jogokat természetesen fenntartjuk. A licence a forint és minta fogalmak alapján működik. Tehát ha használod, adj kis pénzt vagy ennivalót egy hajléktalannak, és küldj mintát a munkádból. De ha nem adsz és nem küldesz, akkor sem történik semmi...
-kr



Click on image to download the package.

The fonts are licensed under the terms of pennies and sample. (Give pennies for a homeless and send us a sample copy of your work.)

Since it is a typewriter-imitation, it has an incomplete character set:

Carbon - carbon ribbon
0123456789!"%&'()+,-./_:;=?@
ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ
abcdefghijklmnopqrstuvwxyz
ÀÁÂÃÄÈÉÊËÌÍÎÏÑÒÓÔÕÖŐÙÚÛÜŰ
àáâãäèéêëìíîïıñòóôõöőùúûüű

Fresh - new textil ribbon
0123456789!"%&'()+,-./_:;=?@
ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ
abcdefghijklmnopqrstuvwxyz
ÀÁÂÃÄÈÉÊËÌÍÎÏÑÒÓÔÕÖŐÙÚÛÜŰ
àáâãäèéêëìíîïıñòóôõöőùúûüű


Ragged - reinked textil ribbon
0123456789!"%&'()+,-./_:;=?@
ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ
abcdefghijklmnopqrstuvwxyz
ÀÁÂÃÄÈÉÊËÌÍÎÏÑÒÓÔÕÖŐÙÚÛÜŰ
àáâãäèéêëìíîïıñòóôõöőùúûüű

Copyright © font.hu. A jogok, azok... jogok.